Rólam

Azt gondolom, hogy az eredményes tanulásban óriási segítséget jelent a közvetlen, személyes segítség. Ezért olyan tanár próbálok lenni, aki figyel a tanítványai egyéni gondolkodásmódjára, igényeire. Úgy, mint egy tréner, mint egy személyi edző. Tanóráimon a könnyed stílus és a szakmai alaposság kettőse a cél. Az ELTE-n biológia-kémia tanárként és magyartanárként végeztem, később neveléstudományi doktori fokozatot szereztem, és egy évtizede tanítok egy négyosztályos gimnáziumban. Az így szerzett tapasztalataimat és tudásomat igyekszem a minél szakszerűbb tanítás szolgálatába állítani.

Magánemberként "ifjú családapa", "a hegyek rajongója" és "konyhai feltaláló" vagyok. Esztergomban élek.

Miért válassz épp engem?

Itt szokták leírni a magántanárok, hogy hány diákuk jutott be az orvosi egyetemre, vagy tett 90% fölötti emelt érettségit. Az én volt tanítványaim közt is vannak orvostanhallgatók, de úgy gondolom, mégsem ez a lényeg. Szerintem ugyanis tévedés azt hinni, hogy elég egy jó tanár, és garantált a jó eredmény. A kiemelkedő diák jelentős részben nem azért sikeres, mert jó tanára volt. Nincs olyan tanár, aki garantálni tudna egy nagyszerű eredményt anélkül, hogy a diákja képes legyen, és akarjon fejlődni. Tehát az, hogy mit érsz el, nagyobbrészt rajtad és a te lehetőségeiden múlik. Amit én tudok tenni, hogy ebben a lehető legnagyobb támogatást és őszinte visszajelzéseket adjak, tehát minél többet tegyek azért, hogy ki tudd hozni magadból a maximumot.

Diákok mondták

"Fiatal kora ellenére hatalmas tudású, rendkívül jó személyiségjegyekkel rendelkező (multifunkcionális!) tanár, oktató. Mindenképpen ajánlom, rengeteget lehet tőle tanulni."
"Egyszerűen zseniális!"
"Egy energikus, szerethető tanár. Az órák nagyon közvetlen és baráti hangulatban teltek. Humoros, állandóan pörög, és nagyon jó, valós példákat hoz."
"Hálás vagyok magának. Néha az unalmas napokat, a rossz napokat sikerült vidámmá varázsolnia. A sok egyhangú óra mellett nagyon kellemes volt a maga órája, amikor viccelődött, amikor énekelt, és az, hogy mindig tele van energiával."
"Te vagy a legjobb biológia-kémia tanár, akivel életemben találkoztam."
"Imádtam az óráit, baromi jó hangulatban teltek!"
"Maga érdekessé tudta tenni számomra kémiát, és ezáltal az egyik kedvenc tantárgyam lett."
"Nagyon jó tanár, imádtam az óráját! Folyamatosan pörög, élvezi, amit tanít."
"Hát szerintem tudja, hogy jól nyomja ezt a tanítás dolgot. De tényleg, nekem és szerintem még sokaknak bejön, hogy oldott hangulatban próbálja az órákat csinálni, abszolút nem csak nekünk, hanem velünk kommunikál és modernebb/funabb tanítási eszközöket használ."
© 2024 dr. Sárospataki Barnabás | Minden jog fenntartva
Az oldalt a Webnode működteti Sütik
Készítsd el weboldaladat ingyen!